Az alkotók - első benyomásaim

2009.09.15. 11:25 :: Áfonyka

Kezdjük talán a rendezővel, Szikora Jánossal. Járt bent az Aranytízben egy másik munka kapcsán, remegő lábakkal mentem bemutatkozni. Kedves volt, elmondott egy-két fontos dolgot, mi is lesz a feladatom - hisz mégiscsak most lesz először ilyen munkám, még ha nem is ismeretlen a színház alkotó része sem. Tulajdonképp természetesnek tűnt, hogy ezt és ezt és ezt nekem kell intéznem-végeznem, de mégiscsak így tiszta.
Megmondom őszintén egy kedves barátomat kifaggattam, hogy kell-e valamit feltétlenül tudnom Szikoráról. Bármi hákli, szokás, ilyesmi. Kapaszkodó. "Többnyire képekben gondolkodik." Oké. A rendezésein is látszik (utoljára a Vörös és feketét láttam a munkái közül), és az olvasópróbán is kiderült: "azért az nagyon erős kép, amikor..."
Az olvasópróbán egyébként ő volt az egyik kapaszkodóm. Bármikor is néztem bele a szemeibe, örömmel tettem, mert nyílt volt, barátságos és bíztató. Szerintem jól fogunk együtt dolgozni.

Pokorny Liát néhány éve a tatabányai Üvegcipőben láttam először - ha jól emlékszem. (Bájos Irma volt, nagyon szerettem.) Mostanában viszont csak a Beugróban, érdeklődve vártam az első találkozást. Élvezet volt hallgatni, ahogy a szerepét olvasta. Bár föl sem merül bennem, hogy hasonlítana Tamarára, mégis zsigerből jött a szerep már most. "Szaladok. Oda, vissza. Ezerrel." Hiába, remek színésznő...

Balikó Tamástól, bevallom, tartottam kicsit. Játszik, rendez, igazgat, más kaliberű munkákhoz szokott. De az olvasópróba kellemes csalódással járt. Végképp megnyugodtam, amikor a második felvonás közepén már neki is potyogtak a könnyei a nevetéstől.

Vidákovics Szlávenről csak annyit tudtam, hogy Pécsen játszik, aztán rákerestem a port.hu-n és örömmel láttam, hogy őt is láttam már színpadon: a Nemzetibe hozták a IV. Henriket. Tudom, ciki, de abból az előadásból senkinek sem jegyeztem meg a nevét, holott nagyon tetszett (am block és a színészi teljesítmények is - egy lány kivételével). Mea maxima culpa!
Eleinte, úgy tűnt, kicsit zavarban volt ő is (nyugtatólag hatott, hogy nem vagyok egyedül), de csak míg el nem kezdődött a munka. Profi ő is. A hallottak alapján fogom szeretni Pásáját.

Szólj hozzá!

Címkék: kultúra színház élmények szikora jános pokorny lia aranytíz guppi arany10 balikó tamás vidákovics szláven

A bejegyzés trackback címe:

https://guppi.blog.hu/api/trackback/id/tr911383168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása